http://gasztrosagok.cafeblog.hu/ Gasztroságok: május 2014

2014. május 15., csütörtök

Grillezett mustáros-fűszeres csirkemellfalatok grillezett zöldségekkel

Nyáron szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne grilleztünk volna valamit, most hirtelen felindulásból vacsorára gyorsan bepácoltam egy nagyobb egész csirkemellet, aprítottam cukkinit, mostam barna csiperkét és megsütöttem őket grillen szép aranyszínűre. Fogyókúrás étrendbe is kitűnően beilleszthető, könnyű étel.

Hozzávalók :
Filézett csirkemell, dijoni mustár, fokhagyma, fehér őrölt bors, himalája só, egy csipetnyi majoranna, 
olivaolaj
Cukkini karikázva, egész gombafejek jól átmosva

A csirkemellet megmossuk, majd falatokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd két evőkanál mustárral alaposan átkenjük, átforgatjuk. Morzsolt majorannával szórjuk, 4-5 evőkanál olivaolajjal locsoljuk, rákarikázzuk a megpucolt fokhagymagerezdeket, majd újra átforgatjuk és állni hagyjuk. 
Ameddig a pácban áll a csirkemell addig megmossuk a cukkinit majd átlósan felszeleteljük . A barna csiperkegombát alaposan megmossuk, majd mindkét zöldséget enyhén átsózzuk .

A grill lapját átkenjük olivaolajjal, majd közepes fokozaton pirosra sütjük a csirkemelleket és a zöldségeket is.

















Tepertős-újhagymás-sajtos pogácsa mangalicazsírral

Kicsit átvariáltam Márti pogácsáját és az Alexa Christinél látott újhagymás- tepertős szórással dúsítottam.
Tehát az alaprecept Márti pogácsája,  a zsiradék mangalicazsír és tepertő, két hajtogatással készült és rettentően finom lett.
Igazi nagyiféle pihepuha leveles pogácsa . 

Hozzávalók :  40 deka liszt, 1 dl tej, 3 deka élesztő, 3 evőkanál tejföl, 3 evőkanál mangalicazsír, 1 tojás sárgája, 1 ek só, kb 20 deka darált tepertő, 3 db újhagyma zöld szára, 15 deka reszelt sajt.

 A langyos tejben - egy kis mézet tettem bele- felfuttatjuk az élesztőt. A lisztbe keverjük a felfuttatott élesztőt, a zsírt, a tejfölt, a tojássárgáját és a sót, majd szép simára dagasztjuk. Amikor megkelt a duplájára akkor vékonyra nyújtottam lisztezett deszkán majd megszórtam a darált tepertőkrém felével a reszelt sajt felével és a felkarikázott újhagymával. Ezután hajtogattam.A hajtogatás menete: a kisodort tésztát a megszórások után felülről lefele a feléig ráhajtom, majd az alsó részét szintén felhajtom a feléig, ezután jobbról is ráhajtom a feléig, majd balról is ugyanígy.  25-30 perc pihentetés után kisodortam , újra kentem tepertőkrémmel, szórtam sajttal és hagymával, majd hajtottam. Újabb 25 perc múltán kisodortam, nem annyira vékonyra mint először, kb 2,5 centisre és egy éles késsel bekockáztam a tetejét, átkentem felvert tojással, kiszaggattam egy közepes méretű pogácsaszaggatóval, majd a tetejükre egyenként reszelt sajtot tettem. Szilikonos sütőpapírra helyeztem őket majd újabb 20- 25 percig pihentek  A sütőt előmelegítettem 170 fokra,  légkeveréssel sültek.




















2014. május 13., kedd

Variáció tükörtojásra

Tojásos villásreggeli készült, és mivel imádjuk a tükörtojást, egy újabb variáció készült ezúttal gombával, pirított baconnal, tökmaglisztes saját sütésű pirított kenyérkorongon. 

Aki kicsit is szereti a változatosságot, ebben a formában biztosan megtalálja , a hozzávalók hagyományosak, de a forma és az elkészítés miatt mégis különleges.

Hozzávalók
Egy adagra 2 egész tojás, egy darab apróra vágott barna csiperkegomba, 2 darab szeletelt baconszalonna felkockázva és megpirítva, egy kis tépés fodros metélőpetrezselyem, egy csipet himalája só, olivaolaj, a tálaláshoz egy szelet pirítós.

A kockázott gombát és a kockázott baconszalonnát megpirítjuk majd egy tükörtojás sütő forma aljába beletesszük , kevés olivaolajjal meglocsoljuk, majd a tetejére ütünk 2 db egész tojást - kisebb méretűeket, ha nagy a tojás akkor inkább csak egy darabot üssünk rá, - és megsütjük.
A kenyérszeletet megpirítjuk, majd egy pohár- vagy pogácsaszaggató segítségével korongot szaggatunk belőle. 
Tálaláskor erre ültetjük rá a kész gombás- baconos tükörtojásunkat. Apróra vágott snidlinggel megszórjuk, melegen tálaljuk.












2014. május 12., hétfő

Fetával és paradicsommal göngyölt csirkemell fűszeres-hagymás burgonyacikkekkel, bébisalátával

Mediterrán ihletésű, fetával töltött csirkemellet készítettem, kicsit megbolondítottam friss paradicsommal is, hogy szaftos maradjon .
Egészen enyhe fűszerezést kapott, a köret és a saláta viszont erőteljesebbet, így kiegészítették egymást az ízek. Elmondhatom, hogy kellemes és harmonikus étel született. 

Hozzávalók a göngyölt csirkéhez:
Kettő egész filézett csirkemell, 4, ujjnyi vastagra szelt fetasajt, egy nagyobb paradicsom, himalája só, majoranna, tört bors, olivaolaj.
Az egész csirkemelleket átmossuk, 4 darabra vágjuk ( minden egész csirkemellet ketté ) majd hosszában bevágjuk úgy, hogy szét tudjuk teríteni, de ne vágjuk át teljesen !
A kiterített csirkemellet átsózzuk, majd hosszában ráhelyezünk egy szelet kettévágott paradicsomot, és egy ujjnyi vastagra szelt fetasajtot, majd óvatosan felgöngyöljük, és ha szükséges fogpiszkálóval 2-3 helyen megtűzzük, majd a külsejét is áthintjük sóval, majorannával és őrölt borssal.
A felgöngyölt csirkemelleket olivaolajjal kikent tepsibe, vagy jénaiba fektetjük egymás mellé és 160 fokon lefedve megsütjük.
Tálaláskor a fogpiszkálókat kihúzzuk, majd ujjnyi széles szeletekre vágjuk .

Köret:
Burgonya, friss újhagyma, friss rozmaring, friss kakukkfű, himalája só, olivaolaj
A burgonyákat megmossuk, majd héjában puhára főzzük. Miután kihűlt megpucoljuk és cikkekre vágjuk.
Az újhagymát karikára vágjuk. 
Olivaolajjal meglocsolt serpenyőbe borítjuk a cikkekre vágott burgonyát, a karikázott hagymát, majd a friss kézzel összemorzsolt fűszernövényeket, sózzuk, és kis lángon átpirítjuk.

Saláta:
Bébisaláták, piros-sárga-fekete koktélparadicsomok, zsázsacsíra
A bébisalátákat átmossuk, majd cikkekre vágjuk. A koktélparadicsomokat cikkre vágva ráhalmozzuk a bébisalátákra, majd egy marék friss zsázsacsírát megmosunk és a tetejére szórunk.
Tárkonyos majonézmártást készítünk : majonéz, tejföl, friss tárkonylevelek, 1 evőkanál citromlé, egy csipet őrölt fehérbors

1-2 dl majonéz, két evőkanál tejföllel kikeverve, majd 6-7 friss tárkonylevél megmosva, apróra vágva, összevegyítve a majonézmártással.A citrom levét óvatosan belekeverjük, majd egy csipet őrölt fehérborssal ízesítjük. 
Ezzel átlocsoljuk a kész salátánkat.
















2014. május 10., szombat

Tönkölycipó tökmagliszttel és grahamliszttel vaslábasban sütve

Ez a cipó egy kísérlet eredményeképpen született, de annyira jól sikerült összetételű lett, hogy megosztom Veletek, hátha valaki kedvet kap ehhez az igazán finom és különleges ízű kenyérhez.

Hozzávalók :
30 deka finom őrlésű tönkölyliszt, 6 deka tökmagliszt, 4 deka graham liszt, 30 deka öregtészta, 1 deka friss élesztő, kettő csapott evőkanál burgonyapehely, egy csapott evőkanál himalája só, 2-2,5 dl víz, amit úgy adagoljunk, hogy rugalmas tésztát kapjunk !! , egy evőkanál olivaolaj .

A tönkölylisztet átszitáljuk, majd hozzáadjuk a tökmaglisztet és a grahamlisztet. Belemorzsoljuk az egy deka élesztőt, majd az öregtésztát is hozzáadagoljuk. Sózzuk, majd beleszórjuk a burgonyapelyhet , a vizet és az olivaolaj felét- a másik felét akkor mikor már a gép összedolgozta a hozzávalókat. 
Szép sima, rugalmas tésztát dagasztunk. Kelesztőtálba tesszük, majd 20 perc múlva óvatosan átdolgozzuk , cipó formára igazítjuk, majd egy sütőpapírral bélelt jénaiban duplájára kelesztjük. 
A sütőt 230 fokra melegítjük, amibe betesszük a vaslábast is, hogy át tudjon jól forrósodni mire megkel a tészta. 
Miután a cipónk a duplájára kelt, a tetejét éles pengével bevagdossuk, majd a forró vaslábasba átemeljük . Fedővel lefedve sütjük 15-20 percig 230 fokon, majd ezután visszavéve a hőfokot 210 fokra még további 20 -25 percig . 
Rácson hűtjük






2014. május 5., hétfő

Mediterrán padlizsánkorongok

Ez a recept fotóval időközben megjelent a Kisalföld Gasztro magazinjában is :)
 

A grillpartiról megmaradt egy egész padlizsánom, így kigondoltam gyorsan, hogy vacsorára sajtokkal, paradicsommal fűszerekkel elkészítem.

Hozzávalók :
Egy egész padlizsán, kettő nagyobb paradicsom, mozarella sajt golyócskák, keménysajt szeletek- gouda, vagy trappista, pesto, fodros metélőpetrezselyem, kakukkfű, só.

A megmosott padlizsánt és a paradicsomot 2-3 centi vastagra felszeleteljük. A padlizsánt enyhén megsózzuk. A padlizsán szeletekre kevés pestot kenünk, majd ráfektetjük a szelet paradicsomot, majd erre karikára vágott mozarella golyókat helyezünk. Rátépkedjük a friss, megmosott fűszernövényeket, majd beborítjuk vékonyra szeletelt kemény sajttal és 150 fokon megsütjük.
Pirított kenyérkrutonnal tálaltam.